Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Interjúk

Tanév végi beszélgetés Bajor Péterrel

Idén ősszel nagyon kedves meghívást kaptunk, amit örömmel el is fogadtunk, az egyik budapesti, akkreditált kiváló tehetségpont képviselőjétől, az intézményük jeles eseményére. Szakolczai Ildikóval beszélgettünk az iskola tehetséggondozó múltjáról és jelen tevékenyégeiről.

A Rádió Bézsben elhangzott beszélgetésből kiderül, hogy az országos és nemzetközi hálózatok, a tapasztalatcsere és a jó gyakorlatok elterjesztése mellett a tehetséges fiatalok számára a külföldi megmérettetésre is lehetőséget biztosítanak.

Szeptember elsején becsengetnek, ami minden tanuló számára ugyanazt jelenti: véget ér a nyári pihenés időszaka, elkezdődnek az iskolai hétköznapok. Hogy szülőként hogyan segíthetünk gyermekeinknek kedvet csinálni a reggeli, korai felkeléshez, a tanuláshoz, erről kérdeztük tapasztalt tutor, pedagógus kollégánkat, Tóthné Zsoldos Évát.

Nemcsak a szülők, hanem sokszor a pedagógusok számára is nehézséget jelent a gyermekek, fiatalok olvasásra ösztönzése. Egyre több gyermekkönyv jelenik meg évről évre, ami öröm és üröm egyben: sok könyv közül lehet választani, de legalább ilyen könnyű eltévedni az újdonságok útvesztőjében. A témával kapcsolatosan Pompor Zoltánt kérdeztük, aki a Magyar Olvasástársaság elnöke, emellett a Károli Gáspár Református Egyetemen olvasóvá neveléshez kapcsolódó tárgyakat oktat, rendszeresen előadásokat tart az olvasóvá nevelés hazai és nemzetközi jó gyakorlatairól és részt vett több hazai és nemzetközi pedagógus-projektben is.

A Matehetsz előző évek során megvalósított Tutor Programjában Bereczki Enikő - generáció kutató, „A rejtélyes Z generáció” című könyv szerzője - is részt vett, mint tutor, és támogatta a tehetséges fiatalok kibontakozását. Enikőt kérdeztük az aktuális generációs problémákról, illetve azok megoldási lehetőségeiről.

B.Trefil Edina az elmúlt évek során a Matehetsz számos programjának sikeres megvalósításában vett részt. Klinikai és mentálhigiéniai gyermek– és ifjúsági szakpszichológusként óvodás kort érintő kérdésekben, a tehetségígéret kisgyermekek szüleinek is mindig sokat segített szakmai tanácsaival.
Edinát ezúttal az iskolaválasztás kérdésével kerestük meg, mivel az online ügyfélszolgálatunkon ez a leggyakoribb probléma, amivel hozzánk fordulnak a szülők.

Dávid Roland Mózes a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács "Felfedezettjeink" pályázat  különdíjasa volt 2021-ben, és azóta is nagy sikereket ért el, amire mi is nagyon büszkék vagyunk! Ami a legkiemelkedőbb eredménye, hogy a Virtuózok V4+ szuperdöntőjének – ahol Placigo Domingo is értékelte a versenyzőket- a magyar győztes díját nyerte el.  Felkészítő tanárával, mentorával, - Laskay Edittel -  és Rolanddal beszélgettünk

A Matehetsz „Kérdése van, írjon nekünk” online ügyfélszolgálatának egyik legfontosabb témaköre a pályaválasztás, ami a szülők számára egy hosszú és nehéz folyamat is lehet, számos kérdéssel és aggodalommal.
A Családbarát Magyarország Központ évek óta elkötelezett a magyar családok fejlődésének segítésében, a családi közösségek sikerességében és lehetőségeik kiszélesítésében, így fontos küldetésük az is, hogy a pályaorientációs kérdésekban segítsék a szülőket. A különböző támogatási lehetőségekről kérdeztük Annus Gábort, a Családbarát Magyarország Központ szakmai igazgatóját.

A folyamatos, egész Európát érintő gazdasági változások miatt egyre fontosabb, hogy olyan szakmát válasszanak a fiatalok, amivel a  munkaerőpiacon velük szemben támasztott követelményeknek sikeresen meg tudnak felelni. Hogy miképp segíthetjük, támogathatjuk gyermekinket a választásban, arról Dr. Suhajda Csilla Juditot, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem-egyetemi docensét, pályaorientációs szakértőt kérdeztük.

Interjú Dobos Andreával, a várpalotai Vásárhelyi András Tagiskola tagintézmény-vezetőjével

A sorozat hatodik és egyben utolsó részében a számunkra elengedhetetlen mértékletességről írta le gondolatait Havass Miklós tehetség-nagykövet, a Matehetsz és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács egyik alapítója