Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Interjúk

A Matehetsz egykori mentoráltja, Weisz Ágoston Zürichben él és dolgozik a Google szoftvermérnökeként. A svájci városból tartott online foglalkozásain ma már 500 magyar fiatal vesz részt. A fiatal szakemberrel a februárban induló programozó szakkörei kapcsán beszélgettünk.

A pedagógusi pálya szolgálat.”- vallja Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) elnöke. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége alelnöki tisztségét is betöltő címzetes egyetemi docenssel, hivatásának történetéről, az Arany János Tehetséggondozó Program kidolgozásáról, az idén ősszel 15 esztendős NTT és Matehetsz szakmai tevékenységéről beszélgettünk a jubileum kapcsán.

2021 szeptemberében jelent meg a Matehetsz gondozásában „Tehetségek együtt” címmel a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium első matematika tagozatos osztályát vizsgáló kutatás alapján készült tanulmánykötet nyomtatott változata, amelynek szerzője Dr. Gordon Győri János oktatáskutató. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának professzorával, a Tehetséggondozás, tehetségfejlesztés szakirányú képzésének vezetőjével legújabb könyve kapcsán beszélgettünk.

„Mindazt, amit a világról tudok, azt többnyire a gyerekeknek köszönhetem. Vagy értük, vagy általuk lettem gazdagabb – és ami még fontosabb, számomra az élet és a világ szeretete e munka gyümölcse.” – vallja Dr. Kelemen Lajos pszichológus, egyetemi tanár, az Okoskocka egyik kidolgozója. A háromgyermekes édesapával a játék szeretetéről, innovációról és a pedagógusi hivatás sokszínűségéről beszélgettünk.

A Tehetségek Magyarországa kiemelt európai uniós projekt keretében a Matehetsz tovább bővítette pedagógusképzéseit és továbbképzéseit, korábbi képzési portfóliójára építve. A szervezet a projekt 2016.01.04.-2021.06.30. közötti szakmai megvalósulási ideje alatt további hat hagyományos (tutorképzés, okoskocka, drámapedagógia, kommunikáció, önismeret és tehetségsegítő program tematikájú), valamint tizenkét különböző e-learning képzést dolgozott ki. A képzések eredményeiről, módszertanáról Major Anikó alprojektvezetőt kérdeztük.

Weisz Ágoston Zürich-ből segíti tanítványai haladását

Interjú Csermely Péter professzorral

Alternatív módszerekkel a zene megszerettetéséért

Hajdó Hannát, a Matehetsz Mentor Programjának résztvevőjét kérdeztük tehetségéről, előmeneteléről

Csányi Csaba mentor integrálja mindazt a tudást, amit coach-ként szerez