Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Interjúk

Bényei Éva Bernadett már diákként is jelentős eredményeket ért el. Kutatóbiológussá válása során is töretlen lelkesedéssel bizonyít a tudományos életben. Ezúttal a Matehetsz Mentor Programjáról, számára új szerepben, mentorként kérdeztük.

A tutor-tutorált között személyes kapcsolattartás van

A miskolci Avasi Gimnázium folytatja programját

Fiatal tehetségeink közül sokan külföldön folytatják tanulmányaikat. A Matehetsz-nek Balogh Ádám beszámolt arról, hogy miként éli meg a koronavírus-okozta kényszerhelyzetet.

Nemzetközi filozófiai esszépályázaton nyert aranyérmet Déri Barnabás gimnazista

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának tehetséges diákja saját kutatásával indul 2020 február közepén a TUDOK  Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciáján. Az elfogadott absztrakttal rendelkező diákok közül ő a legfiatalabb.

Interjú Onodi Henrietta kutatóval, a Nemzeti Tehetség Program adó egyszázalékos kampányának ifjú védnökével.