Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

Már lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Program idei támogatásaira

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség az OkosÓvoda Program keretében pályázatot hirdet magyarországi óvodák és bölcsődék számára ingyenes honlapszolgáltatás igénybevételére.

A pályázatok beküldésének határideje: 2023. október 15.

Egyszerűsített pályázási feltételekkel és meghosszabbított határidővel, október 12-ig várja a Kulturális és Innovációs Minisztérium a pályázatokat a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra.

A Repülő Iskola szervezői szeretnének az ősz folyamán minél több kilencedikes osztályhoz eljutni, hogy játékos és gondolkodtató alkalmakat tartsanak, melyeken a diákok a szokásostól eltérő módon foglalkozzanak a matematikával.

Jelentkezési határidő: 2023. október 04.

Az ESTÖRI – Kreatív Történelmi Verseny idei résztvevőinek „európai uniós szemüvegen keresztül” kell feldolgozniuk azoknak a kelet-közép-európai államoknak a jelenkori történelmét, amelyek 2004-ben vagy az után csatlakoztak az Európai Unióhoz. A verseny kiírója, az Esterházy Magyarország Alapítvány a korábbiakhoz hasonlóan most is arra biztatja a versenyre jelentkező középiskolásokat, hogy bátran használják a kreativitásukat, az általuk nap mint nap használt digitális eszközöket és a vitakultúrájukat. A háromfordulós versenyre szeptember 4-től október 15-ig lehet jelentkezni az ESTÖRI honlapján. A verseny együttműködő partnere az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája.

A Rádió Bézsben elhangzott beszélgetésből kiderül, hogy az országos és nemzetközi hálózatok, a tapasztalatcsere és a jó gyakorlatok elterjesztése mellett a tehetséges fiatalok számára a külföldi megmérettetésre is lehetőséget biztosítanak.

Szeptember elsején becsengetnek, ami minden tanuló számára ugyanazt jelenti: véget ér a nyári pihenés időszaka, elkezdődnek az iskolai hétköznapok. Hogy szülőként hogyan segíthetünk gyermekeinknek kedvet csinálni a reggeli, korai felkeléshez, a tanuláshoz, erről kérdeztük tapasztalt tutor, pedagógus kollégánkat, Tóthné Zsoldos Évát.

Nemcsak a szülők, hanem sokszor a pedagógusok számára is nehézséget jelent a gyermekek, fiatalok olvasásra ösztönzése. Egyre több gyermekkönyv jelenik meg évről évre, ami öröm és üröm egyben: sok könyv közül lehet választani, de legalább ilyen könnyű eltévedni az újdonságok útvesztőjében. A témával kapcsolatosan Pompor Zoltánt kérdeztük, aki a Magyar Olvasástársaság elnöke, emellett a Károli Gáspár Református Egyetemen olvasóvá neveléshez kapcsolódó tárgyakat oktat, rendszeresen előadásokat tart az olvasóvá nevelés hazai és nemzetközi jó gyakorlatairól és részt vett több hazai és nemzetközi pedagógus-projektben is.

Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács szakmai programjának beszámolója

Megjelent az ISZE Inspiráció folyóiratának Tehetségkülönszáma. A digitális folyóirat első cikke az ISZE Tehetségsegítő Tanács NTP-HTTSZ-22-0011 azonosítószámú projektjének a beszámolója.