Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

A pedagógusi pálya szolgálat.”- vallja Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) elnöke. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége alelnöki tisztségét is betöltő címzetes egyetemi docenssel, hivatásának történetéről, az Arany János Tehetséggondozó Program kidolgozásáról, az idén ősszel 15 esztendős NTT és Matehetsz szakmai tevékenységéről beszélgettünk a jubileum kapcsán.

Az egykori Fasori Gimnázium legendás hírű tanára, Rátz László a matematikatanítás reformere, tehetségek felismerője és gondozója példakép a pedagógusok számára. A róla elnevezett életműdíj különlegesen értékes elismerés a természettudományos tárgyakat oktató tanároknak.

Budapest Főváros Önkormányzata hatodik alkalommal hirdeti meg a STAFÉTA pályázatot, a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkció létrehozására.

15 éves a magyar tehetséggondozás civil ernyőszervezete

Több, mint 30 ország nemzetközi delegáltjának és tehetséggondozó szakértőjének részvételével zajlott 2021. október 7-8-án a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében a „Budapest Talent Summit” című nemzetközi konferencia. A Magyar Tudományos Akadémián megrendezett eseményen a Matehetsz és az EUTK is képviseltette magát.

Egy évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében költöztek be a Matehetsz munkatársai a Mérnök utcai irodából korszerű infrastruktúrájú és színes elemekkel teli új székhelyükre, a Budaörsi úti Tehetségházba.

2021 szeptemberében Szántó Juditot, a Matehetsz alprojektvezetőjét „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” elismerésben részesítették „Kiváló tehetségsegítő” kategóriában, míg a Dr. Szendrő Péter professzor által képviselt Országos Tudományos Diákköri Tanácsot „Kiváló tehetséggondozó szervezetnek” minősítették.

Szabadfogású Számítógép versenyt rendez a 19 év alatti fiatalok részére a C3 Alapítvány.

2021 szeptemberében jelent meg a Matehetsz gondozásában „Tehetségek együtt” címmel a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium első matematika tagozatos osztályát vizsgáló kutatás alapján készült tanulmánykötet nyomtatott változata, amelynek szerzője Dr. Gordon Győri János oktatáskutató. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának professzorával, a Tehetséggondozás, tehetségfejlesztés szakirányú képzésének vezetőjével legújabb könyve kapcsán beszélgettünk.

A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2021/2022-es tanévben is meghirdeti a Curie Emlékversenyeket matematika, környezetvédelem és kémia témakörökben. A versenyen az általános iskolás és középiskolás magyarországi és határainkon túli magyar diákok vehetnek részt. 

Alphacademy címmel online programozó és matematika szakköröket indít Weisz Ágoston, a Google senior szoftvermérnöke és Nikházy László PhD hallgató.